Szakmai és Közigazgatási Szekció

A TÖOSZ 2015. április 9-én, Monor városában megtartott küldöttgyűlésének keretében megalakította a Közigazgatási Szakmai Szekciójának Szervező Bizottságát.

A TÖOSZ részéről már korábban megfogalmazódott az az igény, hogy az önkormányzati közigazgatás bármely ágában dolgozó közigazgatási szakembereknek legyen egy intézményesített fóruma a szövetségen belül. A Szekció munkájában részt vehetnek majd polgármesterek, alpolgármesterek, jegyzők, aljegyzők polgármesteri vagy közös önkormányzati hivatalok dolgozói is azzal a céllal, hogy megoldási javaslatokkal, közös gondolkodással segítsék elő az önkormányzati igazgatás fejlesztését. A Szekció feladata többek között a közigazgatást érintő, bármely szabályozás véleményezése, a gyakorlati végrehajtások tapasztalatainak visszajelzése, javaslatok készítése a törvényhozók felé.

E küldetés teljesítéséhez létrejött egy Szervező Bizottság, amelynek feladata lesz, hogy a Szekció munkájába minél több agilis és a közigazgatási feladatok, hatáskörök ellátásában jártas, valamint azt önként felvállaló személyeket kérjen fel.

Megfelelő létszám elérésekor létrehozásra kerül a TÖOSZ-on belül a Közigazgatási Szakmai Szekció, amely reményeink szerint emeli majd a közigazgatási munka színvonalát és tovább erősíti a TÖOSZ hírnevét. A Szekció munkáját a TÖOSZ Titkárság segíti majd.

A Szervező Bizottság elnöke: dr. Bálint József, Kalocsa Város Önkormányzatának polgármestere tagok:

  • dr. Vincze Ferenc, Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának jegyzője
  • dr. Cseh Tamás, Berhida Város Önkormányzatának jegyzője
  • dr. Varga Zsolt, Kisújszállás Város Önkormányzatának jegyzője
  • Kailinger Ildikó, Törökbálint Önkormányzatának jegyzője
  • dr. Lendvai Róbert, Nyőgér Önkormányzatának jegyzője
  • dr. Kiss Julianna, Répcelak Város Önkormányzatának jegyzője