A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ)

Elsőként, 1989. március 10-én, Budapesten másfélszáz progresszív tanácselnök aktív részvételével 152 tanácstestület döntése alapján jött létre a Tanácsi Önkormányzatok Országos Szövetsége. Természetesen a szervezők már az alakuláskor tudták, hogy tanácsi önkormányzatok nem léteznek, viszont a kezdeményezés célja az újonnan létrejövő önkormányzati szféra érdekérvényesítő képességének megteremtése volt. A TÖOSZ -ban a névváltoztatásra és a tisztújításra csak 1991 januárjában került sor, ekkor lett a tanácsiból településivé a szövetség. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége megalakulása óta az általános önkormányzati érdekek képviseletére és az eltérő önkormányzati érdektípusok összehangolására törekedett. A TÖOSZ alapító elnöke Ács János, Debrecen tanácselnöke volt, az önkormányzati választásokat követően Szirtes Lajos, Zalakaros polgármestere ügyvezető elnökként vezette a szövetséget, az önkormányzati választások után megtartott tisztújításig. Őt követte az elnöki székben - nyolc éven keresztül - Ott József, Kistelek polgármestere, majd a szövetség tíz éves jubileumi küldöttgyűlésén került megválasztásra elnöknek, Dióssy László, Veszprém polgármestere, aki ugyancsak két ciklusban volt a szövetség vezetője. A 2006-os önkormányzati választást követően Szilágyi Menyhért, Csorvás polgármestere megbízott elnökként vezette a 2007 tavaszán megtartott tisztújításig a szövetséget. Ekkor választotta a TÖOSZ küldöttgyűlése négy jelölt közül elnökké Molnár Gyulát, Budapest XI. kerület, Újbuda polgármesterét. A 2010-es választásokat követően ismét Szilágyi Menyhért, Csorvás polgármestere megbízott elnökként vezette a szövetséget. A 2011. márciusi tisztújításon két jelölt közül a többség Schmidt Jenőt, Tab város polgármesterét választotta a TÖOSZ elnökévé, akit 2015-ben megerősítettek tisztségében.

A TÖOSZ tevékenységében kezdetektől fogva jelentős szerepet játszott a szakmai megalapozó munka, melyet elődlegesen a főtitkár vezette titkárság jelenített meg. A szövetség, alapító főtitkára Köllner Ferenc volt, aki országosan is elismerésre méltó tevékenységét 1999. július 15-ei tragikus haláláig gyakorolta. A TÖOSZ főtitkárává pályázat útján 1999. október 13-tól, Zongor Gábort nevezte ki a küldöttgyűlés, aki 2016-os nyugállományba vonulásáig töltötte be a tisztséget.  A TÖOSZ küldöttgyűlése 2016. április 21-én egyhangú szavazással Gyergyák Ferencet választotta a szövetség főtitkárává.  A TÖOSZ tagjai informálása céljából 1989 őszétől Hírlevelet adott ki, melyet 1990 januárjától Önkormányzat címmel tett közzé, melyből kialakult és 1991. második felétől, kezdetben havonta, jelenleg negyedévente jelenik meg az ÖNkormányzat című folyóirat. A tagok számára heti gyakorisággal, míg a szélesebb közvélemény részére eseti jelleggel küld elektronikus hírlevelet a szövetség.

A TÖOSZ országos ismertségét elsődlegesen az önkormányzati vagyonért vívott sikeres küzdelmének köszönheti. Tagjai között az alapítástól megtalálható volt 2011-ig a főváros önkormányzata. Jelenlegi tagok között van kerületi önkormányzat éppúgy, mint megyei közgyűlés, megyei jogú város, járásszékhely város, kisváros valamint nagy és kisközség. A jelenlegi tagönkormányzatok száma mintegy 1600, vagyis a magyar önkormányzatok több mint fele TÖOSZ tag.

További tudnivalók

A TÖOSZ szervei

A TÖOSZ legfőbb döntéshozó szerve a küldöttgyűlés. A küldöttgyűlést szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal össze kell hívni. Két küldöttgyűlés közötti időszakban a TÖOSZ legfőbb testületi, irányító és döntéshozó szerve az elnökség. Az elnökség megbízása az önkormányzati választásokat követően az új elnökség megválasztásáig tart. Az elnökből és 4 tagból álló felügyelő bizottság feladata, hogy őrködjön a TÖOSZ és szervei alapszabályszerű működése, a pénzügyi gazdálkodás rendjének megtartása felett. A küldöttgyűlés egyes önkormányzati szakfeladatok figyelemmel kísérésére és képviseletére – lehetőleg – a küldöttek köréből tanácsnokokat választ. A tanácsnokok a tevékenységükről a küldöttgyűlésnek tartoznak beszámolni.

A szövetség tisztségviselői: az elnök, a társelnökök, a felügyelő bizottság elnöke és a főtitkár. A küldöttgyűlés legalább két társelnököt választ. A szövetségben 2002 márciusára valamennyi megyében megalakultak a tagozatok, így az országos szintű érdekképviseletnek megteremtődtek a megyei szerveződései is. 2003. márciusában megalakult, a nemek közötti esélyegyenlőség megteremtése céljából TÖOSZ polgármesternői tagozata. 2013. május elsején alakult meg a TÖOSZ keretein belül az Innovatív Önkormányzatok Klubja. 2014. június 19-én, megalakult a TÖOSZ Történelmi Városok és Települések Hálózata. A TÖOSZ 2015. április 9-én, Monor városában megtartott küldöttgyűlésének keretében megalakította a Közigazgatási Szakmai Szekciójának Szervező Bizottságát. A TÖOSZ Titkárságának feladta, hogy a szövetség szerveinek döntéseit előkészítse, azokat végrehajtsa, illetőleg a végrehajtást megszervezze, a tagok véleményeit, javaslatait megismerje és feldogozza, az illetékes szervekhez továbbítsa, a más szervektől érkező információt a tagokhoz eljuttassa.

A TÖOSZ feladatai különösen:

  • az érdekfeltárás, érdekegyeztetés, érdekközvetítés, érdekvédelem, érdekképviselet,
  • az önkormányzati működés fejlesztésének elősegítése
  • az önkormányzati vagyon gyarapításának és eredményes működtetésének elősegítése
  • az önkormányzatok együttműködésének szakmai, szervezeti támogatása
  • az országgyűlési költségvetési döntésekkel kapcsolatos egyeztetések lefolytatása
  • a jogszabályok és más állami döntések tervezeteinek véleményezése
  • jószolgálati feladatok ellátása a tagok között felmerült vitákban
  • részvétel a nemzetközi önkormányzati együttműködésben, a tagság nemzetközi kapcsolatainak segítése
  • szolgáltatások szervezése
  • konzultatív, érdekfeltáró és koordinációs fórumok működtetése a tagság számára
  • az információáramlás és kapcsolattartás elősegítése a tagok között
  • a tagokat ért jogsérelem esetén érdekvédelmük segítése
  • a hatalomgyakorlás társadalmi ellenőrzésének előmozdítása.

Kiemelt eredmények

A TÖOSZ

Projektjei révénaz önkormányzatok és érdekképviseleti szövetségek tevékenységének, hatékony működésének, kapacitásépítésének átfogó támogatását valósítja meg. Projektpartnereivel közösen létrehozta és üzemelteti az önkormányzatok szolgáltató bázisaként működő Önkormányzati Információs és Koordinációs Központot.

Szolgáltatásait a szakmai elvárások és kritériumok mentén alakította ki, melynek eredményeként szolgáltatásainak soraegyedülállóan széleskörű. A teljesség igénye nélkül: képzési programjai, tanulmányutak, tapasztalatcsere programok szervezése, tanácsadó, hírszolgáltató funkciója mellett nemzetközi hálózatokban való részvétel, külföldi önkormányzatokkal való együttműködés, testvértelepülési és önkormányzati partneri kapcsolatok elősegítését biztosítja. Az Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban rendezvény, illetve tárgyalási helyszínt biztosít bármely magyar önkormányzat számára.

Meghatározó szereplője a törvény-előkészítésnek, megalakulása óta több száz jogszabályt véleményezett, számos esetben kezdeményezte az önkormányzatok érdekeit érintő törvények megalkotását, módosítását. Az önkormányzati érdekek másként el nem hárítható sérelme esetén bíróságok, illetőleg az Alkotmánybíróság fellépését is igényelte.

Eredményeket elsősorban az önkormányzati vagyon védelmében, visszavételében, növelésében ért el. A TÖOSZ- nak jelentős szerepe volt abban, hogy az önkormányzatok gázközmű-járandóságát törvény állapította meg, hogy a jogszabályalkotás folyamatában a törvény a javukra formálódott, s hogy ez a törvény az 1993. augusztus 3-a utáni gázberuházók kártalanításának követelményét is tartalmazza.

Kiterjedt nemzetközi kapcsolatai és egyre erősödő hazai politikai befolyása eredményeként támogatja, hogy a magyarországi települések önkormányzatai európai uniós és nemzeti pénzügyi támogatásokhoz jutva, saját stratégiájuk figyelembevételével a helyi lakosságnak az európai színvonalhoz közelítő minőségű szolgáltatásokat nyújtsanak.

Átmenetileg elérte, hogy a települések választott – főállású és tiszteletdíjas – vezetői felelősségükhöz és munkájukhoz mérten arányosabb jogokban, méltányosabb megbecsülésben, s hogy a több ciklust szolgáló polgármesterek korkedvezményes nyugdíjazásban részesüljenek.

A TÖOSZ megjelenési fórumai

Rendezvények A TÖOSZ az önkormányzati érdekek védelmére és az önkormányzatok fejlesztésére hivatott, amihez fontos, hogy valamennyi tagjának rendszeresen lehetőséget biztosítson véleményének kifejtésére, észrevételeinek megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében, ezért a TÖOSZ minden évben megrendezi valamennyi megyében polgármesteri fórumait. Emellett saját szervezésű, illetve társszervezőként is számos szakmai kezdeményezésben vesz részt. Ezeken a konferenciákon tagjaink ingyenesen vagy kedvezményesen vehetnek részt.

ÖNkormányzat folyóirat A TÖOSZ1991 óta jelenteti meg az ÖNkormányzat című újságot, amit valamennyi tagönkormányzat megkap. A TÖOSZ folyóiratában csakis olyan fizetett hirdetések jelenhetnek meg – az egyes rovatokban, illetve a rovatok között –, amelyek megrendelői a helyi önkormányzatoknaka maguk jól felfogott érdekében segíteni szándékoznak, s legalábbis bővítik az önkormányzatoknak szánt szolgáltatások, eszközök kínálatát.

Kiadványok A TÖOSZ rendszeresen jelentet meg az önkormányzatok mindennapi munkáját segítő kiadványokat. Szakmai alapossággal kiválasztott témák feldolgozásával nyújtunk segítséget a mindennapi munkához és a feladatok minél magasabb szintű ellátásához.

Hírlevél A TÖOSZ- tag települések tájékoztatására „Hírlevél” készül. 2005. decembere óta elektronikus úton kibocsátásra kerül az „e-hírlevél„. Ezekben a hírlevelekben a legfontosabb hírekről, eseményekről, rendezvényekről, szakmai-jogszabályi változásokról tájékoztatjuk tagjainkat.

Honlap Internetes honlapunk www.toosz.hu szintén naprakész információkat tartalmaz, friss híreinket leggyorsabban ily módon tudjuk eljuttatni az önkormányzatokhoz.

FacebookA legnépszerűbb közösségi hálózat a TÖOSZ központi kommunikációjának részeként az általános kommunikációs csatornákat kiegészítve biztosít lehetőséget az információáramlás mellett a TÖOSZ népszerűségének növelésére.

YouTube A világ legnagyobb videó megosztó portálján való megjelenésünk elsődleges célja, hogy a TÖOSZ hagyományos média felületeit kiegészítsük a közösségi média által biztosított nyilvánosság erejével, megőrizve a hagyományos hírközlés hitelességét és szakmaiságát.