Kétnapos workshop a Stresszmentes munkahelyek a magyar önkormányzatoknál című projekt eredményeiről és hasznosulásáról

2021. 12. 20. | A Stresszmentes munkahelyek a magyar önkormányzatoknál projekt hírei

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) együttműködésében megvalósult Stresszmentes munkahelyek a magyar önkormányzatoknál című projekt eredményeivel, céljainak megvalósulásával és a folytatás lehetőségével foglalkoztak a 2021. december 14-15-ei kétnapos workshopon a TÖOSZ és az MKKSZ elnökségi tagjai, szakértők, valamint a résztvevő önkormányzati alkalmazottak.

Ahogyan a megvalósítási tanulmányban is kifejtettük, és ahogyan az eredeti felhívásban is szerepel, a cél a szociális partnerek kapacitásfejlesztése: a szervezet tisztségviselőinek, munkavállalóinak képzése; a szociális partnerek közös kezdeményezéseinek, programjainak (pl. szemináriumok) lebonyolítása; szervezetek közötti rendszerszerű együttműködés kialakítása; érdekképviseleti platformok létrehozása és működtetése, valamint képviseleti erő növeléséhez kapcsolódó tevékenységek. Azt gondoljuk, hogy az MKKSZ és a TÖOSZ közötti vezetői szintű elköteleződés nagyban segíti e célok elérését. A kétnapos workshop jól segítette a projekt céljainak megvalósulását, mind az eredmények hasznosulása, mind a partnerek kapacitásépítése terén.

A rendezvény célja a projekt eredményeinek beépítése a TÖOSZ szolgáltatásai közé, valamint a stratégiai tervezés során a projekt eredménytermékének szélesebb körű népszerűsítése és hasznosítása a TÖOSZ megyei hálózatán keresztül. A partnerek kapacitásépítése elemen belül a szervezetfejlesztés szükségességére hívtuk fel a figyelmet a workshopon, konkrétan a TÖOSZ szervezetfejlesztésén keresztül, a következő kérdések figyelembevételével és megvitatásával: milyen szolgáltatásokat, hogyan nyújtson a szervezet?, Milyen igények mutatkoznak, milyen közös célok vannak a munkáltatók és a munkavállalók között? Milyen eszközökkel élhetnek a munkahelyi stressz csökkentése érdekében? Ezen kérdések  számszerűsíthető gazdasági, hatékonysági előnyökre is szert tehet az adott szervezet. Hasonló célokkal valósul meg az MKKSZ 2022. februárjára tervezett workshopja is.

Az ülés első napján, Siófokon az MKKSZ és TÖOSZ együttműködésében megvalósult GINOP projekt eredményével és a folytatás lehetőségével foglalkoztak a résztvevők. A workshopot Fekete Katalin szakértő vezette, bemutatva a Stresszmentes munkahelyek a magyar önkormányzatoknál című projekt keretében megvalósult kutatás főbb megállapításait és a mögöttes okokat. A közös munka során a résztvevől feltárták a munkahelyi stressz megelőzésének és kezelésének lehetséges módszereit: a változásmenedzsmentet és a szervezetfejlesztést - azon belül is a vezetés és a szervezeti kultúra összefüggéseit.

A workshopot egyéni gyakorlat zárta, amelyben a jelenlévők tudatosították személyes erősségeiket és szerepeiket a hatékony csapatmunkában, feltárva ezzel a szervezeti fejlődés irányát és lehetőségeit. 

Boros Péterné, az  MKKSZ elnöke a workshopon elmondta, hogy valamennyi munkáltató, köztük az önkormányzat érdeke is, hogy a munkavállalók általános életminősége a munkavállaló érdekei szerint alakuljon. Kiemelte, hogy a munkavállalók szempontjából nagyon fontos a garanciák figyelembe vétele és nagyobb erőfeszítésre van szükség azok megbecsülésére, akik a településeken dolgoznak, hiszen tizennégy éve 38650 forint az állami illetményalap, a minimálbér elemése, diplomások meg nem becsülése összeroppantották a bértáblát, és ugyanez a helyzet a közalkalmazottak esetében is - tette hozzá.

A kétnapos workshop második napján Tab városába látogattak a résztvevők, ahol az önkormányzati munkahelyekről, a stresszmentes munkakörülmények feltételeiről, általános helyezetéről és a helyben alkalmazott jó gyakorlatotokról tartott előadást Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, amelyet a résztvevő településvezetők, szakszervezeti vezetők és önkormányzati dolgozók eszmecseréje követett. Megismerve a szervezetfejlesztési folyamat célját, folyamatát és várható eredményeit, az elnökség felkészült a hamarosan záruló GINOP projekt folytatásával kapcsolatos döntésre.

 

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2022.02.28.
A projekt azonosító száma: GINOP-5.3.5-18-2018-00083
A kedvezményezett konzorciumi tagok neve:
Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
Fontanus Alapítvány