LÖGY Program 2020: a továbbjutók!

2020. 07. 21. | TÖOSZ hírek

A több mint tízéves Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program (LÖGY) idei pályázati szakaszában az innováció, a helyi közszolgáltatások fejlesztése, a helyi összefogás és a közösségek erősítése minden eddiginél nagyobb jelentőséget nyertek, igazodva a nagy változást hozó társadalmi, gazdasági helyzethez. A koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet ellenére 2020. május 4-én idén is kiírásra került a pályázat, és a pályázati témákhoz kapcsolódóan szervezett online konferenciasorozaton több mint 100 település képviseltette magát, mintegy 300 fő részvételével. A pályázatok beérkezését követően a Program Irányító Bizottsága döntést hozott, az írásbeli értékelést követően a bizottság tagjai a beérkezett pályázatok közül 2020. július 17-én videókonferencia keretében választották ki azt a 19 jó gyakorlatot, amelyet a helyszínen személyesen vagy a járványügyi helyzethez igazodva online módon is megtekintenek.

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja együttműködésével hirdeti meg 2008-tól folyamatosan. 2020-ban – a korábbi évek sikeres együttműködéséhez hasonlóan – a megvalósításában részt vesz a Belügyminisztérium, az e-Demokrácia Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Homo Oecologicus Alapítvány, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és az Országos Polgárőr Szövetség, új csatlakozó szervezetként pedig a Kisvárosok Szövetsége és a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület (BEVE). A Program keretében évente pályázhatnak a települési önkormányzatok és mutathatják be innovatív, jól működő és más települések számára is adaptálható jó gyakorlataikat.

A Program Irányító Bizottsága – amelyben a megvalósításban résztvevő szervezetek delegáltjai képviseltetik magukat – átértékelve a koronavírus járvány okozta helyzetet úgy döntött, hogy folytatódjon a Program, és meghirdették annak 2020-as pályázati szakaszát.

Mint a pályázati kiírásban kiemelték: „A döntéssel azt szeretnénk megerősíteni, hogy továbbra is hiszünk a helyi közösségek összefogásának, a helyi demokráciának az erejében, az önkormányzatok rátermettségében, és minden lehetséges eszközzel hozzá kívánunk járulni az önkormányzataink segítéséhez az új kihívások kezelése során.”

A Program keretében a TÖOSZ 2020. május-június hónapokban öt tematikus online konferenciát szervezett az idei évben meghirdetett pályázati altémáknak megfelelően, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a pályázatra, valamint segítse a potenciális pályázókat a felkészülésükben. A rendkívül sikeres konferenciasorozatot követően, a 2020. július 2-ai határidőig az ország kilenc megyéjéből és a fővárosból összesen 27 pályázat érkezett.

Valamennyi beérkezett pályázatot színvonalasnak és elismerésre, másokkal való megosztásra érdemesnek találta az Irányító Bizottság. Ezért nemzetközi konferencia, szakmai kiadvány keretében a következő hónapokban közzétesszük ezeket, és megismertetjük a magyar innovációkkal az európai önkormányzatokat, szakmai szervezeteket is. Ezúton is továbbítjuk az Irányító Bizottság elismerését a pályázóknak.

A Program keretein belül, a pályázatok szakértői értékelését is figyelembe véve az Irányító Bizottság tagjai megvitatták az egyes pályázati anyagokat és döntöttek a továbbjutó pályázatokról. Az alábbiakban bemutatjuk a 19 továbbjutó önkormányzat írásos pályázati anyagát.

Tekintve, hogy egy fő téma kerül meghirdetésre 2020-ban:

Helyreállítás és újjáépítés a járvány okozta károk enyhítésére – jól bevált önkormányzati innovációk, amelyen belül a következő altémákban* jutattak tovább a következő pályázatok:

1. Társadalmi felzárkózási jó gyakorlatok – a szegénység elleni küzdelem hatékony helyi módszerei

2. Helyi közbiztonsági jó gyakorlatok

3. Önkormányzati jó gyakorlatok az idősellátásban

4. Önkormányzati innovációk

*A pályázati kiírás ötödik, Helyi gazdaságélénkítési, önkormányzati tőkevonzási jó gyakorlatok altémájában egy pályázat érkezett, amely az Irányító Bizottság döntése értelmében az Önkormányzati innovációk kategóriába került átsorolásra.

TOVÁBBJUTÓK 2020

TÁRSADALMI FELZÁRKÓZTATÁSI JÓ GYAKORLATOK - A SZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM HATÉKONY HELYI MÓDSZEREI

Budapest XIII. kerület

Nem vagy egyedül: hívd a Previ Stúdiót!

Eger

Felzárkózást támogató innovatív közösségi alapú kríziskezelés

HELYI KÖZBIZTONSÁGI JÓ GYAKORLATOK

Budapest XIII. kerület

Nem hagyunk szó nélkül!

Kunsziget

Kunsziget biztonságáért a megváltozott helyzetben

Arló

„Tegyünk együtt a helyi közbiztonságért!”

ÖNKORMÁNYZATI JÓ GYAKORLATOK AZ IDŐSELLÁTÁSBAN

Budapest XIII. kerület

„Halló! Beszélgessünk!” – a segítségnyújtás nem csak pénz kérdése

Alsómocsolád

Új utakon a minőségi időskorért

Nyíregyháza

A szociális ellátások szerepe, fontossága az idős ellátásban

Szarvas

„Továbbra sem egyedül” Szarvasi idősek adekvált gondozása pandémia idején

Méhkerék

Összefogással az időseinkért a koronavírus ellen!

Kozármisleny

Időseink védelmében a Kozármislenyi Veszélyhelyzeti Munkacsoport

ÖNKORMÁNYZATI INNOVÁCIÓK

Budapest II. kerület

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk Budára! – összefogás és innovatív tájékoztatás a világjárvány idején

Budapest IV. kerület

Állatmentő Liga Újpesten, különös tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt

Budapest XV. kerület

Újszerű, digitális segítségnyújtó platform a COVID-19 járvány ideje alatt

Budapest XIII. kerület

„Segítsünk egymásnak, hogy közösen segíthessünk a rászorultaknak”, üzletek, gyógyszertárak együttműködése az önkormányzattal

Budapest VIII. kerület

Közösségi segítőrendszer szervezése a pandémiás időszakban

Alsómocsolád

Alsómocsolád közössége a koronavírus árnyékában

Bábolna

Lakossági szűrővizsgálatok önkormányzati ösztönzése helyi adómentesség biztosításán keresztül

Szada

A Fény Világnapja Szadán - önkormányzat és civilek együtt a közösségért nehéz helyzetekben is

 A pályázati dokumentációhoz a pályázati formanyomtatvány elektronikus kitöltése mellett egy 8-10 szöveges-képes diából álló MS Power Point (ppt) prezentációt és egy rövid videó megküldését vártunk a pályázóktól. A rövid videókat folyamatosan közzétesszük az interneten, hogy a tanulási folyamat és a tudásmegosztás már ebben a szakaszban is igazán hatékony lehessen.

A helyszíni látogatásokat kiváltó online megbeszélések, szakértői értékelések, beszélgetések 2020. szeptember 4-től szeptember 30-ig, tartanak. Az offline/online felkészítő tréning a prezentációs döntőre 2020. október folyamán lesz, a prezentációs döntő (offline vagy online záró-konferencia) időpontja: 2020. november 25.