30 éves a TÖOSZ

2019. 03. 10. | TÖOSZ hírek

A TÖOSZ három évtizede aktívan törekszik az önkormányzati érdekek következetes képviseletére és az érdekérvényesítésre. Célunk, hogy a TÖOSZ jelszava – „Szakszerűség és szolidaritás” – érvényesítésével tovább erősítsük a helyi demokráciát és az önkormányzatiságot.

Harminc éve, 1989. március 10-én, Budapesten 152 településvezető létrehozta a Tanácsi Önkormányzatok Országos Szövetségét. A TÖOSZ tevékenyen részt vett a politikai rendszerváltozás előkészítésében és az 1990. szeptember 30-án hatályba lépett helyi önkormányzatokról szóló törvény előkészítésében és vitájában. Az önkormányzati választásokat követően már új névvel és megújult választott képviselőkkel a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége folytatta a helyi közösségek érdekeinek képviseletét.

A harminc év során minden nehézség ellenére sikerült fenntartani az önkormányzati alapértékeket, miközben az önkormányzatok gazdasági autonómiája a kezdeti „aranykort” leszámítva folyamatosan gyengült. A TÖOSZ működése során kezdettől fogva az együttműködésre és a párbeszéd kialakítására törekszik, miközben az önkormányzatok érdekeit tartjuk szem előtt. Elmondhatjuk, hogy szakmai felkészültségünket a mindenkori kormányzat elismeri és partnerként tekint az összes önkormányzati típus érdekeinek képviseletét felvállaló, legnagyobb taglétszámú önkormányzati szövetségre.

A TÖOSZ Elnöksége a harminc évvel ezelőtti történelmi eseményre és az elmúlt időszak történéseire visszatekintve elismerését és köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik részt vettek a TÖOSZ alapításában, támogatásában, munkájában és tisztségviselőként vállalták az önkormányzati érdekek személyes képviseletét. Ugyancsak elismerés illeti mindazokat a polgármestereket, önkormányzati képviselőket, jegyzőket, hivatalnokokat, önkormányzati intézmények és szervezetek vezetőit, közalkalmazottakat és önkormányzati szakértőket, akik segítették a helyi önkormányzás magyarországi kiteljesedését és megerősödését, a három évtized során részt vállaltak az önkormányzati érdekképviseleti munkában.

Az idei évet az évforduló jegyében ünnepi évnek tekintjük, hiszen a TÖOSZ harmincéves születésnapja kicsit mindannyiunk büszkesége, amelyet megjelenítünk Küldöttgyűlésünkön, rendezvényeinken és arculati elemeinken is. Azt gondoljuk, ahogy 1989-ben szükség volt a TÖOSZ-ra, 2019-ben is szükség van rá.