Önkormányzati klímastratégiai képzés norvég-magyar együttműködéssel

2018. 01. 18. | TÖOSZ hírek

2018. január 16-17-én folytatódott a norvég-magyar bilaterális együttműködés keretében megvalósuló képzésünk. A háromszor kétnapos, interaktív, gyakorlatorientált képzéssorozat arra a problémára kíván megoldást találni, hogy az önkormányzatok és döntéshozók kellőképpen informáltak legyenek a klímaváltozás településüket érintő káros hatásairól. A résztvevők a képzésen elsősorban saját településük problémáinak megoldására összpontosítanak. A január 16-17-ei – második – képzési napokat a norvég partnerek, szakértők előadásai színesítették, előtérbe kerültek a kommunikációs készségek és eszközök a klímavédelem területén, miközben lehetőség nyílt tapasztalatcserére, helyi sajátosságok, alkalmazott jó gyakorlatok megismerésére és összehasonlítására egyaránt.

A képzési anyag a TÖOSZ-szal már régóta együttműködő Energiaklub által kidolgozott tananyagon és módszeren alapul, amely kiegészül norvég és magyar példákkal tekintettel arra, hogy a kapacitásépítés leghatékonyabb módja az egymástól való tanulás.

A mostani képzés a norvég partnerek részvételével zajlott, akik konkrét esettanulmányok segítségével mutatták be az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás stratégiáját, a társadalmi bevonás szerepét és jelentőségét a stratégiák készítésébe. A képzésen résztvevő norvég delegáció tagjai, Larvik és Hå települések önkormányzatai a szélsőséges időjárás miatt kialakult árvíz helyzet kapcsán konkrét lépéseket dolgoztak ki, majd energiaügyi tervet is készítettek az elkövetkező évekre vonatkozóan. Norvégiában nagyon nagy jelentősége és szerepe van az állampolgárok bevonásának a stratégiák készítésébe. Az önkormányzatok rendszeresen tájékoztatják a lakosságot a szélsőséges időjárással, az árvizekkel és egyéb lehetséges kockázati tényezőkkel kapcsolatban.

A magyarországi klímaadaptációs stratégiák készítésének és megvalósításának helyzetéről az Pej Zsófia, az Energiaklub szakértője beszélt, a klímavédelem területét érintő kommunikációs készségekről és eszközökről az Energiaklub kommunikációs szakértője tartott gyakorlati elemeket is tartalmazó előadást. Siposs Zoltán hangsúlyozta a kommunikációs elvek fontosságát, gyakorlati példákkal mutatott rá a nyilvánosság előtti beszéd szabályaira.

A résztvevők egy konkrét gyakorlaton keresztül ki is próbálhatták magukat abban, hogy egy szélsőséges időjárással kapcsolatos éghajlati jelenséget (nagy vihar, hőségriadó, súlyos aszályhelyzet, nagy mennyiségű lezúduló esővíz, hóvihar) hogyan kell kommunikálni a lakossággal, milyen akcióterveket, intézkedéseket kell kidolgozni.

Az utolsó képzési alkalommal – február 20-21-én valamennyi résztvevő a saját településére vonatkozó   „mini”  helyi stratégiát dolgoz ki a klímaváltozásra való felkészülés érdekében.