Elérhető a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtására vonatkozó oktatóanyag

2017. 04. 21. | További hírek

A Miniszterelnökség és szakmai háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont a lehető legtöbb formában szeretne segítséget nyújtani a főépítészeknek, jegyzőknek, polgármestereknek és minden résztvevőnek a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtásában. Ennek megfelelően elérhetővé vált a törvény végrehajtásával kapcsolatos, az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság és a Lechner Tudásközpont által tartott szakmai továbbképzés oktatóanyaga.

Elérhetővé vált a törvény végrehajtásával kapcsolatos, az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság és a Miniszterelnökség háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont által tartott szakmai továbbképzés oktatóanyaga. Ez a folyamatosan frissülő prezentáció lépésenként foglalja össze a törvény végrehajtásával járó önkormányzati és főépítészi feladatokat, ismertetve először a partnerségi egyeztetés megszervezésével és a Településképi Arculati Kézikönyv megalkotásával járó munkát. A prezentáció egyben iránymutató tematika is a főépítészek számára, akik a témában maguk is tarthatnak előadásokat a helybeli érdeklődőknek.

Elkészült a Településképi Arculati Kézikönyv minta – A Miniszterelnökség és szakmai háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont elkészítette minta Településképi Arculati Kézikönyvét. A Településképi Arculati Kézikönyvek elkészítéséhez összeállított Útmutató után ez a kötet példaként szolgál a települések számára a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtásában.

A Településképi Arculati Kézikönyvek nevükhöz méltóan településeink sajátos, egyedi arcát, különösen pedig védendő értékeiket hivatottak bemutatni. A digitálisan közzétett minta egy fiktív település, Magyarszéphely Arculati Kézikönyvét tartalmazza, benne a Településképi Arculati Kézikönyvekben megjeleníthető összes tartalmi elemmel. A minta kézikönyv tartalmilag összhangban van a 314/2012 (XI. 8.) Korm. rendelettel, grafikai megjelenítés szempontjából pedig inspirálni kívánja a településeket a kötetek minél szebb és igényesebb megvalósítására.


A törvény végrehajtásával kapcsolatban felmerülő kérdéseket, javaslatokat telepulesugy@me.gov.hu e-mail címre várják.

 

Forrás:Belügyminisztérium Önkormányzati Hírlevlél 2017. évi 3. szám; www.kormany.hu; Miniszterelnökség, Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság