A TÖOSZ Elnöksége a költségvetés módosítását kezdeményezi

2016. 12. 13. | TÖOSZ hírek

A TÖOSZ Elnöksége a 2016. december 13-i ülésén egyik napirendi pontként tárgyalta a köztisztviselői bértábla módosítására vonatkozó javaslatot is, és ezt követően határozatott hozott, melynek értelmében a TÖOSZ kezdeményezi a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosítását a Kormánynál.

A TÖOSZ Elnöksége a 2016. december 13-i ülésén egyik napirendi pontként tárgyalta a köztisztviselői bértábla módosítására vonatkozó javaslatot is, és ezt követően az alábbi határozatot hozta:

"A TÖOSZ Elnöksége a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény szerinti illetménytábla besorolási fokozatainak és szorzószámainak változatlanul hagyása mellett a köztisztviselői illetményalap 2017. évre 60 000 Ft mértékben történő megállapítása, továbbá az így megállapításra kerülő illetményeknek a helyi önkormányzatok számára a feladatfinanszírozási rendszerbe történő beépítése és a központi költségvetésből való fedezése mellett foglalt állást.A fentiek érdekében a TÖOSZ kezdeményezi a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosítását a Kormánynál."