Tisztelt Látogató!
Tájékoztatjuk, hogy TÖOSZ Titkárság 1071 Budapest, Damjanich u. 44. III/1. szám alatti irodájában hétfő és pénteki napokon személyes ügyintézés nem lehetséges.
A Titkárság munkatársai ezeken a napokon a http://xn--tosz-5qa.hu/szovetsegunk/szervezet/titkarsag/ alatt feltüntetett elérhetőségeiken, illetve egyeztetett időpontban online megbeszélésen állnak az Ön rendelkezésére.
Napjainkban, köszönhetően a számos kihívásnak, közterületeinket többféle módon is kényszerülünk használni, aminek része lehet a pihenés, a játék, a sport, a rendezvények, a parkolás és a közlekedés is. Ezen célok és feladatok területi integritásának jelölésére több módot is használunk már, növények, tereptárgyak, korlátok elhelyezésével. Azonban ez gyakran nem elégséges a sokszor beszélgetésbe, játékba, mobilozásba feledkezett emberek részére.
A kormányközi költségvetési kapcsolatok, az adathozzáférés és – felhasználás, valamint helyi és központi szint politikai párbeszéde volt a fő témája a 2023. szeptember 11-14 közötti nemzetközi szakértői találkozósorozatnak.
Pásztor Béla 33 esztendőn keresztül látta el a polgármesteri tisztséggel járó feladatokat, a tanácselnöki időszakát is beleszámítva, összesen 58 évnyi településvezetői munkásságával magyarországi rekorder, ami Európában is egyedülálló teljesítmény. Veresegyház "örökös" polgármesterét megkérdeztük, hogyan telnek a mindennapjai, mióta nem településvezető és a videóból megtudhatjuk azt is, hogy a legendás polgármester miért gondolkodott mindig ciklusokon túl, továbbá azt is elárulja, hogy mi a hosszú távú polgármesterkedés titka. Pásztor Bélával Kolin Péter, a TÖOSZ kommunikációs titkára beszélgetett.
Állami kitüntetéseket, miniszteri elismeréseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából dr. Pintér Sándor belügyminiszter 2023. augusztus 17-én, és dr. Rétvári Bence 2023. augusztus 18-án a Belügyminisztérium márványaulájában. A kitüntetettek között öt TÖOSZ-tag polgármestert is találunk, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége részéről gratulálunk a kitüntetetteknek és köszönjük a több évtizedes településvezetői munkájukat!
2023. augusztus 3-án a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) székhelyén megtörtént a Cseh Nagykövetség, a CzechTrade Budapest és a TÖOSZ által közösen szervezett, HUNGEXPO C Pavilonjában 2023. május 24-én megrendezett City For The Future szakkiállításon regisztrációs kártyák alapján a szakkiállítás kiállítói által felajánlott nyeremények számítógépes tombolasorsolása.
„Társadalmi részvétel, a fiatalok részvétele és a nemek közötti egyenlőség perspektívája” – ez volt a címe az Aktív városokat az EU-ban című uniós nemzetközi projekt soron következő workshopjának, amire Xátivában került sor 2023. július 7-én. A projektben a görög vezető partner Kallithea városa mellett a magyar partner a TÖOSZ. A kiutazó delegációban a 2022-es Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok program győztesei vehettek részt, ezúttal Miskolc mutatkozott be. Összesen 37-en vettek részt 6 országból, 29 nő és 8 férfi.
2023. június 29. és július 1. között került sor a TÖOSZ által az Európa Tanácstól adaptált Településvezetési Akadémia első foglalkozására a második csoport polgármestereinek, jegyzőinek a budapesti Európai Ifjúsági Központban. A program célja a magyar önkormányzatok vezetői képességeinek, ismereteinek és tudásának fejlesztése.
A tartalomból: Küldöttgyűlés után – Schmidt Jenő TÖOSZ elnök köszöntője, A TÖOSZ 2023. évi Küldöttgyűlése – Gyergyák Ferenc TÖOSZ főtitkár írása, City For The Future 2023 – Egressy Dóra cikke a TÖOSZ éves Küldöttgyűlésének kísérő rendezvényéről, Felhívás a TÖOSZ kitüntetéseinek 2023. évi adományozására vonatkozó javaslattételre, Mesterséges intelligencia az önkormányzatokban?, Interjú Bogyayné Gál Tünde Mágocs, valamint Maczó László, Bér község polgármestereivel, A D-Care Lab Budapest innovációs munkája, Önkormányzati közpénzügyi fejlesztés és önkormányzati kapacitásépítés Magyarországon, Az OTP Bank önkormányzati pályázatának győztes települései.
A TÖOSZ kibővített Elnöksége mai ülésén az önkormányzati tulajdonú védőnői szolgálat állam részére 2023. július 1-jétől történő átadásával kapcsolatosan állásfoglalást fogadott el, melynek értelmében fenntartja azt az álláspontját, miszerint a védőnői ellátás az iskola-egészségügyi védőnői ellátással együtt egységesen egy kézben az adott települési önkormányzatnál van a legjobb helyen. Az állásfoglalás ugyanakkor felhívja a tagönkormányzatok figyelmét arra, hogy az állam részére a feladatellátáshoz adott ingó és ingatlanvagyont érintő üzemeltetési és karbantartási költségek a használót terhelik, ezért az ettől eltérő megállapodásokat ne írják alá és kezdeményezzék azok módosítását.
Pert indít a kormány elvonásai miatt a fővárosi önkormányzat – jelentette be Karácsony Gergely. A kialakult helyzetről Schmidt Jenőt, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökét kérdezte a Hír TV a Napi aktuálisban.